Vadon szava cikk

2011.10.02. 21:18

. Augusztus végén Erdélyben jártunk, felfedezni a Székelyföld megannyi kincsét. Így nem maradhatott ki a Tusnádfürdőhöz közeli Szent-Anna tó sem. A tó egy vulkáni kráterben található, amit dús fenyves ölel körbe. Nem csak a mítoszi Ábel imádta az ilyen zegzugos rengeteget, hanem a medvék is kifejezetten rajonganak érte. A parkolóban egy tábla figyelmezteti az embert (amit mi csak a visszafelé úton vettünk észre), hogy a környéken gyakoriak a macik, és a társaságukba akarva akaratlanul belefutva a következő szabályokat érdemes figyelembe tartani: első sorban sose vedd fel a szemkontaktust!! De ha mégis sikerül, és a macinak tenyérbe mászósnak tűnik a két szemed világa, akkor érdemes felvenned az embrió pózt: leülve a földre, magad elé szorítva a felhúzott lábaidat - védve a belsőségeidet - arcot a lábak közé, kezet pedig a tarkóra... így talán kisebb sérülésekkel megúszhatod. :D

. De a történet úgy kezdődött, hogy mihelyst kiszálltunk a kocsiból, egy lelkes csapat felhívta a figyelmünket, hogy két fiatal medve hancúrozik a tóhoz vezető úton és ha fürgék vagyunk még elérhetjük őket. Nekünk első halásra leesett az állunk, hogy a medvés sztorik mégis csak igazak lennének, és azon nyomban megindultunk. Sajnos nem találkoztunk velük, és így csalódottan lecsücsültünk a tó partján. A víz kellemesnek tűnt, ezért rövid időn belül elhatároztuk, hogy csobbanunk egyet, és ketten be is mentek az erdőbe átöltözni, aztán kb. 2 perc múlva kirohantak, és ordibáltak, hogy ott van egy medve!!! Erre gyorsan odakaptam a fejem, és azt láttam, hogy a tó parti "strandra" tényleg kiszaladt egy medve, és rögtön megtalálta a kukát, és két lábon neki állt turkálni benne... Ekkor már minden ott lévő emberben realizálódott, hogy gáz lesz, és pikkpakk mindenki felkapta a cuccait és térdeket megrogyasztva farkas szemet nézett a kis barna tüneménnyel, várva, hogy mikor érdemes elkezdeni a futást. A barátaim belevaló srácok, és rögtön ordibálni kezdtek nekem, hogy: "Gábor, gyere, fotozz le a medvével!" És oda futottak a maci elé kb 20 méterre, majd levetődtek a földre totális extázisban én meg tettem a dolgom, és készítettem pár képet :D Kis idő múlva megjelent egy vadőr, akinél sokkoló volt, és nagy hanggal elkezdte elüldözni a medvét. A mackópajti valszeg már kapott pár csípést a sokkolótól és egyből ott hagyta a kukát, majd átgázolt pár ember cuccán és beszaladt az erdőbe.

.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

. Később, nagyjából 1 óra múlva, valamivel arrébb egy kutya hatalmas nagy ugatásba kezdett és beszaladt az erdőbe. Mi is gyorsan mentünk utánna, és hamar kiderült, az emberek ordibálásból, hogy a medvék újra visszatértek :) de immáron párban. Ketten, plusz a kutyával és a gazdájával bevágtunk az erdőbe és probáltunk minél közelebb kerülni a medvékhez. Végül a sűrű és átláthatatlan aljnövényzetből kiérve kitereltük őket a tó partára, ahol elég közel tudtunk hozzájuk férkőzni, de még így is tele volt a gatya :D Az egyikőjükkel sajnos sikerült felvennem a szemkontaktust, ráadásul 2x is, de szerencsére nem voltam elég izgalmas a számára. Pár fotó után magukra hagytuk őket, majd az összes tóhoz lemenő embernek megmondtuk, hogy milyen érdekeset láthatnak, ha időben leérnek. És senkin nem az ijedség jeleit véltük felfedezni, hanem mindenki bezsongott tőle :)) De azért jobb félni a barna tesóktól :P 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Te nyúl, mondjad, hogy 49!!

2011.09.24. 10:29

in the air again :)

2011.09.23. 01:31

 

   A leesettegykistészta úgy tűnik feléled... köszönhető ez az elmúlt igen jó nyárnak, annak, hogy mostanság igen szeretem kifejteni a véleményem, és lehetőleg elég őszintén, így az jutott eszembe, hogy folytatni kéne a blogírást, mert tök jó dolog leírni az ember véleményét, megbotránkozását, rácsodálkozását egyes dolgokra... f@szhome :D

  A 2. évad, 1. postja legyen egy könnyed, laza klipp, aminek nincs semmi célzattja, csak sztem kurv@ jó a zenéje, a csajszi mozgása, és nem utolsó sorban a ruhái... félelmetesen jók! 

 

a nagy feltámadás!!!

2010.09.03. 12:56

 2010. szeptembert írunk és a több hónapos csönd után a blog végre (!!!) újra útjának indul. Az ünnepi alkalmat egy gyönyörű és nagyon európai város ihlette meg. A város, ami az Isztambuli dzsámi csöpnyi árnyékában megbújva a magyar európai kultúrális fővárosi címet bitorolja még pár hónapig. Most itt ülök a pécsi Széchenyi téren, pontosan szembe a dzsámival, és a lábam előtt hever a kultúra :)) egészen pontosan az a térburkolat, amit a januári megnyitó után felszedtek és újra raktak :)

 De még mielőtt Pécsről beszélnénk, essék szó az idevezető út "csodáiról" :) A legifjabb autópályánk, az M6-os még a google mapsen nem is létezik, de ezt bocsássuk meg az elfoglalat és lelküket is kidolgozó, és amúgy is szar körülmények között dolgozó google fejlesztőknek :( De úgy tűnik, nem csak a gmaps nem tud erről az útról, de a magyar emberek többsége sem, ugyanis szavakkal nem leírható módón ki van halva :( szinte egy lélek sem használja.najó, amíg mi döngettünk rajta Dunaföldvártól addig majd szétuntam magam, hogy rajtunk kívűl csak pár csellengő autóval találkoztunk.. sztem a déliek nem is ismerik azt a fogalmat, hogy dugó :P De a lényeg, amiért erre mentünk, az Dél-Magyarország csodaszémban menő alagút-rendszere volt. A hófödte lösz-hegység vonulatát 4 egymás torkában lévő alagút fúrja át. nagyon kiváncis voltam, hogy menniyvel lehet repeszteni bennük, és meglepődve azt tapasztaltam, hoyg 90 a limit, pedig én olyan 60ra saccoltam volna. Az alagutak tényleg egymás után jönnek, ahogy kiér az ember az egyikből, már látja is a következőt. Bp-ről Pécs felé menet az első alagút a leghosszabb, ez kb 2-3 percig tart 80-90es tempónál, az utolsó pedig a legrövidebb. Az alagutak belülről totál ki vannak világítva, és szellőző rendszer, vészhívó, telefon is van bennük, ja és természetesen trafi is:(

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 Két imidzs rontó problémát sikerült felfedeznem: az alagutak tetejére megy fel sima aszfalt út (is) és hogy az alagutak után pár kilóméterre ugyanolyan dombhálózat következik, amit valami véletlen folytán (tán elfogyott a pénz), már nem alagúttal, hanem snassz részüs átvágással küzdöttek le :((( Ja, és mindezt übereli még a Csele patak feletti viadukt, ahol hős Lajos királyunk megfulladt :( bezzeg, ha már akkor is lett volna viadukt, akkor nem így alakult volna a történelem :(

  Végül essék szó picit Pécsről és cool-túráról. A Széchenyi tér sztem gyenge lett. Bár az utcabútorok nagyon tettszenek, de a burkolat sztem túlságosan egyszerű és semmitmondó. A mi főterünk simán übereli. A burkolatosztás lényege, hogy a dzsámi előtt nagyobb, a többi helyen pedig pár centivel kisebb lapokból van kirakva ugyanaz az eltolt és párhuzamos minta. A nagy dolog, hogy a tér két oldalát körbe öleli két-két más-burkolatú sáv, ami a tér végében összeszükül és tovább fut azon az utcán, amibe végződik a Széchenyi tér. Ennyi :D őőőő, de miért??? Amúgy a város központ tel evan jobbnál jobb szökőkutakkal, tényleg nagyon sok a víz. Ami nagyon jó, és kellemessé teszi a tereket. A KOssuth tér alá pedig sikerült berakni egy mélygarázst!! Ami bár nem tudom mikor épült, de ilyenekre Kecskeméten is szükség van! Ja, és ami még nagyon jó, hogy tele vannak szórva  aközterek zongorákkal, igazi zongorákkal, amiket bárki szabadon használhat, és használ is. Baromi nagy ötlet: ingyen zene az embereknek és amúgy meg biztos vmi elcseszett élmény lehet a nagy téren egy szál zongora előtt ülni és odacsapni a billentyűk közé :)

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 Igazából most azon töprengek, hogy gyászbeszédet, vagy köszöntőt írjak ide a blogba... a szívemhez a gyászbeszéd áll közelebb, mert most legelső sorban elvesztettünk Valakit, konkrétan a Szuperbuszt, a vén öreg Szuperbuszt...BFZ-064-et :(

  Szuperbusz gyermekkorunk csoda autója volt. Legendák egész hada zengett hős kalandjairól, megjárta Szlovákiát, Erdélyt, a szélrózs aminden irányába egész Magyarországot! Hihetetlen módon túlélte a műszaki vizsgákat, hála az öreg-diák hálózatnak, és Atya ellenállhatatlan barna tekintetének :) A kék címer, a szabadság kék madarává tette az öreg transzportert! Átment a patakon, felmászott az emelkedőn, több száz gyerek életét, jólétét szolgálta minden évben.

 Szuperbusz élete már "születésétől" fogva bonyolult és kalandos volt. 3 különböző autóból lett összerakva. Kb. mint Frankeinstein :) Aztán kapott egy általános színt, ami ördögien hasonlít Atya fecskéjére :) véletlenek már pedig nincsenek :) Fiatal korában Szuperbusz szinte kifogástalanul rótta az ország útjait. Időnként voltak kisebb problémák, de azok előfordulhatnak más autóknál is... emlékszem még, hogy általános iskola felső tagozatosaként az osztályfőnököm vitte a lányokat valamerre, és leszakadt a kocsi ajtaja :D kb. ez 1999 körül lehett, idestova 11 éve. Ez az ajtós probléma viszont súlyos sérülésnek bizonyult és végig kísérte a busz sorsát :( egy időben nem is lehett használni a tolóajtót, aztán az utóbbi években kizárólag kívűlről lehett bezárni... Szuperbusz nagyon sok cserkésztábort megjárt. Baromi hasznos autó volt, mert nem sajnáltuk, lehett gyepálni és rengeteg cuccot elvitt. Szokás volt a cserkésztáborokban, hogy kiszedtük az ülését, és azt használtuk tábori széknek :) Problémák mindig a haza felé úton akadtak. AMikor egy 10 napos masszív-kemény használat után egészen elképesztő dolgok hibásdotak meg rajta. PL. egyik alkalommal a gáz pedál ment tönkre. Emlékszem arra is, maikor egyszer az alacsony-tátrában túráztunk és kijött értünk a mikrobusz. Hazafelé, tele cuccokkal az emelkedőn megelőzött benünnket egy telepakolt IFA :D

  Egyik utolsó kalanados útja valószínű az a balatoni táborhelynézés volt, amiről már készült poszt korábban... egy nyugodt pillanatban  szimplán eltőrt a sebváltó rúd, és hazáig gyakorlatilag 3masban jöttünk sűrű megállások és újboli "kézi" sebességbe rakások mellett... na az a túra durva volt! A végső kilómétereken már vontattak, mert egyszerűen szánalmas volt az a performansz, amit a srácok nyomtak minden egyes piroslámpánál... de Atya élvezte! Atya az összes szuperbuszos kalandot élvezte! A balatoni esetkor mondta pl. hogy kell egy kis kaland :) hihetetlen, de élvezte! És nekünk pedig iszonyat sok élményt adott... egy mítosz volt! egy olyan legenda, amit biztosan évtizedekig emlegetni fogunk...

 És most a piár beruházott, és Szuperbusz helyén Ő áll, ENT-167... beceneve még nincs, még nem utaztunk vele... de biztosan lesz egyszer :) 2 dolgot akarok csak hozzá tenni... a rendszámból ítélve ENT sem egy mai gyerek :D a másik pedig, hogy miért nem tartottuk meg a Szuperbusz kaszniját a cserkészterem számára??? kár érte :(

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 Shakira egyik legújabb (vagy talán a legújabb) szerzeményében érdekes etnikai hovatartozásról énekel... A szám címe is elárulja, hogy melyik népcsoporthoz tartozónak vallja magát... GIPSY...

 'Cause I'm a gypsy 
Are you coming with me? 
I might steal your clothes 
And wear them if they fit me 
I never made agreements 
Just like a gypsy 
And I won't back down 
'Cause life's already bit me 
And I won't cry 
I'm too young to die 
If you're gonna quit me 
'Cause I'm a gypsy 

  Lövésem sincs, hogy ki volt shakira múzsája, egyáltalán van-e fogalma arról, hogy valójában kik is az "igazi" cigányok... azthiszem nem igazán járt még putriban, meg nem is került még összetűzésbe a brazilokkal... de a legvicesebb mégis az lesz majd, amikor a pénzeszsák amerikai szülők tinilányai a koncerten azt fogják teli torokból ordibálni, hogy "cause i'm a gipsy..."

 Már csak azt várom, hogy mikor talál egymásra  két világsztár, Győzike és Shakira...és felénekelnek egy duettett, ahol Shakira nyomja a gipsy számát, Győzike meg vakerja alá a suker rapet...

 

 

 ... megadom magam! megadjuk magunkat! Newsnews mindenható és mindent látó világjáró (!!!) és felfedező (!!) keze elért minket is... a pletyka-osztók ismét jól végezték dolgokukat.. n!n! operátor ismét dörzsölheti a tenyerét :) 

 Nohát, íme! hulljon le a lepel!!! és a leesettegykisteszta hivatalosan reagáljon n!n! testvér magas labdájára...

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 A tovább után lehullik a lepel... és örüljetek, látható lesz, hogy  kiket rejtenek az álarcok...

mi a jó fészkes fene???

Címkék: fail faszcsy donno...

2010.03.02. 22:56

 Az utóbbi pár hétben találkoztam a Coca Cola cég új reklámjával. Amit biztosan láttatok már, mert sok helyen kint van, de azt hiszem csak ilyen multireklám formátumban... Íme:

 

 Valamiképp mindig idegesít... bármikor meglátom 2 dolgon kezdek el gondolkodni: vajon mi a jó büdös bánatot akar mondani nekem a Coca Cola? másrészt, hogy a jól menő Coca Cola most komolyan képes megengedni magának egy ilyen grafikailag szar és általános szépérzéket is zavaró reklámot?!

 Nem értem az összefüggést a szlogen (Minden nap okot a derűre) és a kép között? Mi a rákon nevet a két gyerek? És az anyuka? Sőt, a srácgyerek nem is nevet, hanem inkább meglepődik a kiscsaj idétlen fején... másrészt miért kellett egy photoshoppal összeollózott képet felválllania a cégnek... nem volt pénz egy normális beállítást lefotózni? Egyszerűen szánalma,s hogy az asztalon lévő Cola le akar fordulni az asztalról, mert teljesen más nézőpontból fényképezték, mint az asztalt... nem beszélve az asztal fölé odavágott alakokról... nem értem hogyan adhatta ehhez az amatőr és béna plakáthoz a nevét a Coca Cola? Hol vannak a Coca Colás motívumok? A kamion? A télapó, a mosolygós egyetemisták, a jó csajok? Tényleg miért? Másrészt mégis miről akar meggyőzni? Hogy Cocájéknál nem megy jól a biznisz és ki kellett rugni a régi marketing managert?

 

 

2010.02.21. 13:26

 

 

 

 Mind2 progi a nyugati téri WEST-BALKÁN nevű helyen lesz. Az egyik február 26án, pénteken, a másik pedig február 27én szombaton. Egyikre el kéne menni...

 

   

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 


jeux d'Enfants...

Címkék: luwcsy

2010.02.12. 14:39

 

 egyenlöre még csak a képek :) de a héten még fog születni egy szöveges beszámoló is...

 Bristol, ahol összeittunk mindent, amit csak lehetett (UK):  

 

 

 Marrakech, ahol elátkozott minket egy koldus (Marokkó): 

 

 Ouarzazate-Zagora, az oázisok és kashbák (erődök) világa, ami egy az egyben olyan mint a Mars :) (Marokkó): 

 

 

 Vacsora és reggeli egy berber, teveszőr sátorban a Szahara vörös dűnéi között (Marokkó): 

 

 

 Bevállalós Atlasz túra:

 

 Madrid felfedezése (Spanyolország): 

2 kibaszott nap még!!!!

Címkék: kiruccc

2010.01.13. 20:05

 

szeressük őket :(

Címkék: fail faszcsy

2010.01.12. 08:45

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 Elítélem és elfogadhatatlannak tartom ugyanakkor a hétfő óta zajló törvénytelen munkalassító sztrájkot, amely a járművek rossz állapotát hivatkozási alapként használva súlyos zavarokat okoz Budapest életében. Azok, akik ezt az akciót levezénylik nem őszinték, nem a valódi okokról beszélnek. Számukra ez a vadsztrájk eszköz. A bérharc durva és törvénytelen eszköze. Ezek a szakszervezeti vezetők a saját tagságukat is megtévesztik akkor, amikor azzal hitegetik őket, hogy lehetőség van hitelből átlag fölötti béremelésre vagy olyan kedvezményekre, amit a válság miatt az egész országban elveszítettek a munkavállalók.

 (Demszky Gábor)

best of 2009 by leenks.com

Címkék: szép!

2010.01.10. 20:42

 

 

across the sahara in january 2010 :O

Címkék: kiruccc

2010.01.04. 17:03

 feeling csináló :) (jan 19én még el is tudjuk őket csípni)

 

nagy kérdés?!

Címkék: osztás fail szép!

2010.01.04. 00:24

  van most egy aktuális és nagyon gyötrő problémám... amin a munkahelyemen is sokat vitatkoztunk már... :)

 vajon mikor van az évtized-váltás?

 2009-ről 2010-re, vagy 2010-ről 2011-re? 

 Emlékezzünk csak vissza 2000-re, amikor is nagy para volt, hogy mikor beszélünk már az új évezredről? Akkor volt az is, hogy be fog hallni a windows :D és kiadták a 2k utillityt... meg hogy össze fognak omlani a bankrendszerek :) az apokalipszisről már nem is beszélve...
Aztán jöttek az okosak, és megmondták, hogy nem is 1999-ről 2000-re lesz az évezred váltás, hanem 2000-ről 2001-re. Akkor ezt azzal magyarázták, hogy mivel az időszámítás 0-val kezdődik, ezért pl. az első évtized (ami ugye 10 db évet jelent), az 10 szilveszterén fejeződött be, és 11 jan. 1-vél indult meg a második évtized, ugyanis ha megszámoljuk egyesével az eltelt éveket, akkor pont ez jön ki:

  1. 0-1
  2. 1-2
  3. 2-3
  4. 3-4
  5. 4-5
  6. 5-6
  7. 6-7
  8. 7-8
  9. 8-9
  10. 9-10

 Viszont a józan paraszti ész azt suggalja, hogy sokkal egyszerűbb az azonos "számú" éveket tekinteni egy periódusnyinak, pl. a 20as évek, tehát a 20,21...29 lehetne egy évtized, és 30tól már a következő évtizedről kéne beszélni, nem pedid adabszurdum 31-et venni a soron következő évtized első évének... ráadásul ha ementén is számlálgatunk egy kicsit, akkor láthatjuk, hogy 20-29ig is pontosan 10 db szám van, pontosan egy évtizednyi idő...

 Fogalmam sincs ezekután mi a rák van? De a ladba feldobva! ;) lehet rajta ütközni egy kicsit! ;)

 ... erre a nagy eszmefuttatásra kell egy könnyed levezetés ;)

Zuboly@A38

Címkék: szép! jo oooo óóó

2010.01.01. 23:00

 

 

 

 

 

 

 

 

 dec. 30-án az A38 hajón fergeteges előszilveszteri buliban jártunk! Fellépett a Zuboly nevű együttes, akiket az egykori Suhancos banda, mai nevén Szabó Balázs Band, kísért elő.

 Mit is kell tudni a Zubolyról? 2004 őszén alakultak. Tagjai: Ágoston Béla (doromb, szájharmonika, ének), Benke Félix (szájharmonika, dob, doromb, falevél, ének), Hock Ernő (bőgő, ének), Mc Busa (beatbox, ének, rap), Dj Snare és Mc Master (dj-k). Stílusuk nem egyszerű :) magukat "broken-etno", vagy "agrár-hiphop" stílussal jellemzik. Magyarra fordítva mindezt, a lényeg hogy az opera, operett, popslágerek, hiphop, beatbox-ritmusok, jazz-elemek, népdalok, szájharmonika, nagybőgő és a modern nagyvárosi folklór elemeit vegyítik össze, és valami nagyon korszerű és mai, de mégis népies hangzású zene jön össze belőle.

 Lovasi András, a Kispál és  Kiscsillag nevű formációk frontembere eképp nyilatkozott a Zubolyról: Eddig azt hittük, hogy a hip-hop, a folk, a világslágerek és a jazz nem járnak éjjel-nappal kart karba öltve, itt meg úgy puszilkodnak, mintha ez mindig is egyértelmű lett volna. A Zuboly eddig két albumot zenélt össze, de ezek közül csak egy jelent még meg, az Értem a kujonságot. A másik, a Virágoztass engem, sajnos még nem tudott megjelenni, mert sok-sok számot dolgoztak fel, és még vrának az engedélyekre. Ez a szerda esti koncert tulajdonképpen ennek az új albumnak volt a lemezbemutatója, végig játszották az összes számot.

 Aki volt már az A38on az tudhatja, hogy nem egy elvetemült nagy kocertteremmel rendelkezik, de nem is baj, legalább az együttes "közelebb" van az emberhez, és a hangulat is családiasabb, egy Puskás Ferenchez képest... A zenekar lenyomott masszív 2 óra játékidőt, amiben azthiszem nem csak ők fáradtak el, hanem a közönség is, mert mi például az összes számot végig táncoltuk, és amelyiket ismertük azt még végig is ordibáltuk! Borzasztó jó hangulat volt és már nagyon hiányzott egy kis "egyetemista" feeling, sörrel a kézben táncolni egy koncerten :)

 Személyes véleményem a Zubolyról, hogy a srácok nagyon érzik a zenét, az egész hangzásviláguk tulajdonképp egy zenei montázs, ha úgy tettszik, ahol nagyon jól el vannak találva az arányok, nagyon fülbemászó a dallam, totálisan kreatív és egyedi, annak ellenére, hogy sok helyről csipeget ezt-azt, majd némileg áthangszerelve és főleg átvariálva tálalja :) érdekesebbnél érdekesebb hangszereket szólaltat meg, olyanokat, amik együtt sosem szoktak szólni, mégis valahogy ők képesek összehozni ezeket, és nagyon izgalmas dolog születik belőle. Pl. nagyon nem mindennapi hegedű és bőgő szóra rappelni, vagy beatboxolni, nem beszélve, hogy mindezt afrikai dob, "falevél" (egy népi hangszer), furulya és elektronikus zene kísérik...

 


 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 A sárgával bekarikázottak mi vagyunk Adrival :)

 

 

 

..tell me (us) how're you doin'!?

Címkék: kiruccc

2009.12.28. 00:39

 

 

rendteremtés

Címkék: építészet

2009.12.25. 18:00

 Biztosan hallottatok már Makovecz Imréről, mint a kortárs magyar építészet legkiemelkedőbb alakjáról, aki megteremtette a magyar szerves építészetet, és oszlopos tagja a nemzetközi szerves építészetnek is! Házai teljesen egyediek, táncolnak a misztikum és a valóság között. A racionális derékszögű szerkesztésmódot kőkeményen felrugja, és lágy, íves, könnyed vonalvezetéssel alkot... Építőanyagait a természetes anyagok közül választja, leginkább a fa használata jellemzi, mint elsődleges tartószerkezeti elem, és mint térelválasztó és design-elem is... Hosszú könyveket lehetne írni az építészetéről, de ez a post másról fog szólni: Imre bácsi egyik "találmányáról", ami olyannyira "ikon-szerű", hogy nem csak a cége (a MAKONA) logójaként használja, hanem tekinthető ez saját ars-poeticájának is... 

 Megfigyelte, hogy a népművészetben előszeretettel alkalmaznak egy motívumot, ami egy "S" betűre hasonlít leginkább... pontosabban két megtükrözött "S" betűre. Ezek a hosszabbik tengelyükre vannak tükrözve és így ementén a szimmetriatengely mentén nagyjából egy "virágot" mintáznak le. A szimmetria, mint tudjuk egy rendteremtő elv, egyensúlyt és nyugalmat ad... kifejezi az egészet, a tökéletest, a hibátlant...
Erről ő így ír: "A népművészet jeleiben aktuális üzeneteket hordoz. Az ég és a föld, a világos és a sötét, a férfi és a nő, az igen és a nem, a jövő és a múlt egyensúlyát, a szimmetria rendteremtő tengelyével együtt jeleníti meg."

 És ekkor a képbe lép egy ősi kínai szimbólum, a "yin-yang" jel, vagyis a körbe foglalt két egymásba "harapó" forma. A kör, a teljesség szimbóluma, és egyben a végtelenségé is. Vagyis egy olyan jel, aminek se eleje, se vége, de tökéletes és komplex. Ebbe feszül bele a két ősi ellentét, a világos és a fehér, pontosan kiegészítve egymást. A világos a yang, amit a férfinak szoktak megfeleltetni, a sötét pedg a yin, amit a nőnek... 

 

 Makovecz Imre, mint mérnök ember, a yin-yang jelet tovább kezdte gondolni, és az alapkoncepiót, vagyis a végtelenséget és az egymásba fordulást megprobálta geometriai szerkesztéssel tovább vinni, és úgymond egy "új jelet" alkotni... 

 

  

 

  A szerkesztés lépesi itt láthatóak...
A fekete fehér az eredeti Makovecz rajz, a másikat pedig én szerkesztettem ki lépésenként.

 

 

 

  Az építészt a térbeliség, és a térben látás jellemzi, ill. a mi munkánknak ez az alapja... Imre bácsi így zsigerből a síkbeli szerkesztést átfordította térbelivé, és ráhúzta ezt egy gömbpalástra, vagyis, ahogy ő fogalmaz "a kör térbeli testvérére". A gömb bármilyen nézete kör, egyes síkmetszései ugyan elipszist adnak, de alapvetően a nézetei mindig körök lesznek. Ha az előbb látott síkbeli szerkesztést megfeleltetjük a gömb rendszerébe, akkor azt tapasztaljuk, hogy az "egyenlítőnél" az íves vonal inflációs pontba ütközik, vagyis "csavarodási irányt" vált... így a gömb alsó félgömb palástján a felső félgömb palást tükörképét kapjuk meg... Mindezt Imre bácsi, szintén jó építészhez méltóan, kézzel fogható "makettbe" is foglalta...vagyis amit már nehéz térlátással felfogni, azt jobb lemodellezni, és ide-oda forgatva megérteni... Így született meg, a "Makovecz-féle narancshámozás", amikor is a yin-yang végtelenbe szerkesztett motivumát gömb palástra rántja rá az ember... vagyis egy narancs felületére. A narancs azért nagyon jó "makettező-anyag", mert a héjja könnyen elválik a husától, így könnyen lefejthető... Ha mindezt a szerkesztést elvégezzük a narancson, és lehúzzuk a bőrét, akkor két "S" spirált fogunk kapni, amik, meglepően síkba kiteríthető alakzatok, annak ellenére, hogy egy térbeli felület részei... A két "héj-darab-ot" egymással megtükrözve pontosan megkapjuk a magyar népi motívumot, és pontosan ellentétes színösszeállításban, vagyis világosként és fehérként... a kínai alapfilozófiának megfelelően!

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 Hogy mégis mire jó mindez? Egy érdekesség, és egy kapocs az ősi gondolatok és a jó pár ezer évvel azutáni népi szimbólumok között... másrészt pedig magában hordozza a világ eddigi legkonstansabb értelmezését, az ellenétek egyensúlyát...

 

                       Boldog karit!!!!

 

 

great idea!

Címkék: szép! luwcsy

2009.12.18. 13:30

 ma reggel a szokásostól eltérően nem HÉV-vel jöttem dolgozni, Óbudára, hanem a 86-os busszal. A Batthyány téren szálltam fel rá, ahol egy "új" BKV-s szerelemgyerekbe botlottam. A sokat szidott közlekedési vállalatunk előrokkult egy olyan találmánnyal, amire a legjobb szó az "inteligens" buszmegálló!

 Miről is van szó? Amikor az ember kiáll a megállóba várakozni, akkor többnyire randomra teszi ezt, vagyis vár, ameddig jön a busz. Szerencsére azért (majdnem) mindegyik megállóban található nyomtatott menetrend, ami alapján szinte pontosan tudni is lehet, h mikor ér oda a busz... VISZONT! a nyomtatott menetrend, mint olyan, pusztán egy absztrakt "fogalom" :) ugyanis, ha beállnak az utak, akkor borul a bili, nem beszélve a mostanság gőzerővel folyó "kampány" útépítkezésekről :S Azonban BKV bácsinak eldurrant az agya, és - hát ki tudja, hogy csak egy szokásos "elbaszottan" magyaros megbundázott közbeszerzési kiírásnak köszönhetően, vagy tényleg az utasok érdekeit szolgálva egy új fejlesztés képpen - kipakolta a Batthyány-ra az inteligens buszmegállót. A buszmegálló gyakorlatilag egy nagy doboz, aminek a tetején hagszórok, a közepén egy digitális tábla, lejebb pedig egy térkép található. A térképen ÉLŐ "adásban" (!!!) nyomon tudjuk követni az összes 86os busz pillanyatnyi helyzetét, pontosabban, hogy melyik megállónál tartanak. Senki ne gondoljon arra, hogy webcamerás képet látunk :) itt még nem tarta rendszer :( Hanem a térképen minden megállónál van egy kis piros led, ami világít, és így jelzi, hogy épp most elhagyta azt a megállót... De ez még hagyján, ugyanis egy férfi hang minden egyes "eseménykor" bemondja, hogy a "következő 86-os busz most hagyta el a ... megállót, és ... perc múlva ér ide" :)) Ezen felül, a digitális táblán felirat formájában leolvashtajuk ezt az idő intervallumot, ráadásul még azt is, hogy a busz hány méterre van tőlünk :)) Persze amikor megérkezika megállóba, akkor a felirat átugrik a 0  perc és 0 méterre, és a kellemes férfi hang is tudatja velünk, hoy a busz megérkezett :))

 hát, welll done BKV!! maximális respect a sok fasz ellenőr miatt... ez a csúcs fejlesztés egyszerűen tökjó! minél több ilyet más vonalokra is!!!!!!

este post... türhelem!!!

Címkék: :)

2009.12.17. 10:30

süti beállítások módosítása